Fókuszban az egynapos, „eldobható” kontaktlencsék

0

A Magyar Kontaktológiai Társaság Balatonfüreden tartotta meg az évi rendes szakmai továbbképzést 2016 szeptemberében. A kilencedik alkalommal megrendezett Továbbképző Kongresszus célja a legújabb tudományos eredmények bemutatása, valamint a gyakorlati tapasztalatok megismertetése volt.

Az idei rendezvény középpontjában az egynapos, azaz az „eldobható” kontaktlencsék álltak, de a szakemberek foglalkoztak a szaruhártya, a szemfelszín és a könnyszervek betegségeivel is.

A tudományos program első napján

Bujdosó Anna (Alcon Hungaria Kft.) áttekintést adott az egynapos, eldobható kontaktlencsék alkalmazásának fő területeiről. Kiemelte, hogy az egynapos, eldobható lencsék jó opciók lehetnek azoknak, akik ragaszkodnak a lencse viseléséhez, de ennek szabályait nem tartják be.

Kettesy Beáta (DE ÁOK Szemészeti Tanszék) előadásában arra kereste a választ, hogy ajánlottak-e gyermekkorban az egynapos, eldobható kontaktlencsék viselése. Tapasztó Beáta (Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Szemészeti Klinika, Budapest) pedig arra, hogy mi lehet a szerepe az egynapos, eldobható lencséknek a szemszárazság érzése esetén, és hogy lehet ezt a diszkomportérzetet befolyásolni.

A rendezvény második, szombati napja

az orthokeratológia-kurzussal kezdődött, amely új téma a szakmában, így elterjedése most indul…

Ha meg szeretné tudni, hogy kinek ajánlott még az egy napos, eldobható kontaktlencse, hogy mi történt az orthokeratológia-kurzuson, és hogy milyen egyéb programokkal színesítették a szervezők a konferenciát, olvassa el a teljes cikket az Optikai Magazin legújabb számában!

Megosztás.

Leave A Reply