SILMO 2014 – Kreatív energia

0
Az idei optikai kiállítás sem múlhatott el Párizsban sztrájk nélkül. Az Air France pilótáinak köszönhetően a világ számos országából kellett lemaradnia, vagy késve érkeznie a szakembereknek a reptérhez közeli kiállítási pavilonhoz. A hivatalos közlemény szerint így is pontosan 33301 látogató, közülük 56 % külföldről, 44 % Franciaországból érkezett. Így szombatra pezsgő vásári hangulatot sikerült kialakítani a 900 kiállító standjainál.

optikai-magazin-kiallitas-silmo-3

SILMO kiállítási csarnok

A közlemény szerint a SILMO kiemelt jelentősége az új márkák és új cégek bemutatásában (idén 150 új kiállító volt), illetve a kiemelkedő színvonalú SILMO Academy előadásaiban keresendő. Azoknak azonban, akik rendszeresen járnak a kiállításokra, mind a szemüvegkeret, mind a szemüveglencse frontján feltűnhetett sok nagy cég hiánya. A jelenlévő cégek is többnyire a francia értékesítési csapatot hozták el, akik a helyi eladásra koncentráltak. A kiállítókkal folytatott beszélgetésekből az szűrődött le, hogy annak érdemes itt megjelennie, aki amúgy is erős a franciaországi piacon.

Minden kiállításon a legextrémebb újdonságokat felvonultató trend pavilont kedvelem legjobban, ahol a kisebb manufaktúrák különleges anyaghasználattal vagy egyedi formákkal kísérletezve feszegetik a szemüvegkészítés határait. Jól látható, hogy a fából készült keretek továbbra is divatosak, és egyre kifinomultabb kidolgozást, illetve levegős keretmelegítővel az utólagos beállítás lehetőségét is sikerült kifejleszteni. Sajnálatos tény, hogy a magyar piacon a szaruból, bambuszból, különleges fémötvözetekből készült kereteket nehéz eladni, így a forgalmazók kínálatában nem jelennek meg. Üdítő élmény volt magyar kiállítóval is találkozni a trend pavilonban. A sok érdeklődőt látva biztos vagyok abban, hogy lesznek bakelit keretek Nyugat-Európában a boltok polcain.

A KÉPEK FORRÁSA: SILMOPARIS.COM

NAGY LÁSZLÓ

Megosztás.

Comments are closed.