Az 500. optometrista pecsét

0

A MOI életének újabb mérföldkövéhez értünk: átadásra került az 500. optometrista pecsét.

A Magyar Optikus Ipartestületnek – az optikusok működési feltételeinek segítése mellett –  az egyik legkiemelkedőbb feladata az optometrista pecsét biztosítása a végzettséget megszerzett tagjai számára. 

Az 500. pecsét tulajdonosa egy, a szakmai fejlődést fontosnak tartó, a hivatása iránt elkötelezett, az újdonságok iránt érdeklődő optometrista, Győrfi Gábor lett.

A napokban megtisztelte a MOI Irodát jelenlétével, ahol Karvázy Attila elnök, személyesen adta át neki a sorszámozott pecsétet. A beszélgetés során Győrfi Gábor elmondta, hogy fontosnak tartja a MOI-hoz, mint szakmai szervezethez való tartozást, hiszen őt magát is az vonzotta a tagság körébe, hogy ennek köszönhetően kedvezőbb feltételekkel vehet részt az optometristáknak szóló előadásokon is.

Az optometrista pecsét felhasználásával kapcsolatban fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a pecsét bevezetésének elsődleges feladata a mindennapi munka megkönnyítése, a szakmai tevékenység igazolása, hitelesítése és elismertetése volt. 

A MOI Optometrista Szekció tapasztalata szerint szükség van egy hiteles, egységes, hivatalos bélyegzőre, akár az igazolások kiállításakor, akár a vizsgálati anyagok adminisztrációja során, illetve az az egészségpénztáraknak szóló dokumentáció kiadásakor.

Az 500. pecsét kiadása is bizonyítja, hogy még felgyorsult világunkban is létjogosultsága van egy ilyen eszköznek.

A képen Karvázy Attila és Győrfi Gábor látható.

Megosztás.

Leave A Reply