Adománygyűjtő Kék 50

0

Pinker György idén a születésnapját rendhagyó módon, egy adománygyűjtő túrával tette emlékezetessé.

A Kék 50 elnevezésű akcióról így mesélt még a túra elején: „2018-ban töltöm be az 50. évemet és úgy döntöttem, hogy ebből az alkalomból megajándékozom magamat egy 50 napos túrával. Azt tervezem, hogy végigmegyek az országos kéktúra útvonalán, Írott-kőtől indulok, s nyugatról keletre haladok egészen Hollóházáig. Ez 1165 km, amit szeptember 26-tól, átlagosan naponta 25 km-t gyalogolva, néhány pihenőnappal kiegészítve éppen bele lehet tenni 50 napba és így november 
14-én, az 50. születésnapomon érek majd a végére.”
Eddig ez csak egy izgalmas, kreatív kihívásnak tűnik, de Gyuri azzal a nagyon fontos céllal indult útnak, hogy túrájával adományt gyűjtsön a Magyar Optikus Ipartestület A Látásért Alapítványának. 
A túra minden egyes kilométerét meg lehetett „vásárolni”, mely támogatást közvetlenül az alapítvány kapott. A túráról minden nap beszámolt 
a Kék 50 Facebook-oldalán. Sok izgalmas kalandban volt része, elérte 50 nap alatt 
a célt, 50 éves lett és 152 000 Ft adományt gyűjtött. Minden támogatottunk nevében nagyon köszönjük ezt a páratlan kezdeményezést és azt is, hogy Gyuri az alapítványunkat tisztelte meg a bizalmával! A túrát támogatóknak köszönjük a felajánlásokat, az adományt az alapítvány programjainak finanszírozására fordítjuk.

Megosztás.

Leave A Reply