Tihanyban járt a NOPTI csapata

A Noptiker 30. és az Optimall 13. születésnapját ünnepeltük együtt, több mint 300 résztvevővel a Club Tihany Hotelben. Még mindig a hatása alatt vagyok annak a felemelő élménynek, hogy együtt játszhatunk, zenélhettünk, strandolhattunk, bulizhattunk azokkal a kollégákkal, akikkel nap mint nap együtt dolgozunk. Kiállítások alkalmával még csak a tavaszi arcát ismerhettük meg ennek a helyszínnek, de most igazi nyári időben élvezhettük a Balaton szépségét és a vízpartot.

Péntek este egy kis csocsóval, biliárdozással, tekézéssel indítottuk a programot, ahol játék közben már mindenki el tudta felejteni a dolgos hétköznapokat és ráhangolódhatott egy vidám hétvégére. Szombat reggel aztán minden játékos kedvű résztvevő kipróbálhatta magát a parton felállított játékokban, ahova csapatokba rendeződve érkeztek, hogy megvívjanak egymással hatalmas nevetés közepette. Kiélezett küzdelem volt az élőcsocsó és a buborékfoci állomásokon a gólért, a kvíz és activity programokon a pontokért, az ügyességi labdajátékon a győzelemért. Úgy láttam, hogy mindenki kedvence a közös dobolás volt, ahol az együtt zenélés élménye már felülmúlta a vetélkedést és mindenki csak élvezte a remek hangulatot.

A dobolás végigkísérte a napunkat, hiszen az esti program is egy közös csődobolással kezdődött, amelynek a végén 300 dob egyszerre szólaltatta meg az Örömóda szólamait. Jó érzés volt felidézni az elmúlt éveket és megosztani a terveinket ennyi kollégával, akik az elmúlt években velünk voltak és hittek a mi kis családi vállalkozásunkban. Nekik köszönhetjük, hogy az elmúlt évek nehézségei között is fejlődni tudtunk, és igyekezni fogunk, hogy továbbra is olyan szolgáltatást nyújtsunk, amely felveszi a verseny a nagy multinacionális versenytársakkal is.

Az esténk lezárásaként már profi karibi táncosok és dobosok mutatták meg, hogy kell a vérpezsdítő ritmusokat előhozni a hangszerekkel és tánccal. Igyekeztünk felvenni a tempót és egy jó kis bulival zártuk ezt a felejthetetlen napot.

Köszönjük, hogy velünk voltatok és reméljük, hogy még sok hasonló alkalmunk lesz együtt ünnepelni.