Diplomás optometrista - hírek

A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán 2024-ben a nyári vizsgaidőszakban 36, ősszel pedig 7 optometrista specializációjú diplomát adtak át orvosi diagnosztikai analitikus alapképzési szakon.
A most végzett hallgatók helyzete az optometrista képzés elejétől sem volt „a megszokottnak” nevezhető, mert ők tanulmányaikat egy világjárvány kirobbanásakor kezdték meg, így az egészségügyben végzett munka felelősségét már diákként megtapasztalhatták. Az online, majd a személyes konzultációk és vizsgák során a hallgatók megismerkedhettek az optometrista hivatás színes világával, végül pedig a nyolcadik félévben, a szakdolgozat leadását követően még egy vizsgaidőszakot is kellett teljesíteniük a képzést lezáró államvizsga írásbeli, gyakorlati, védési, valamint szóbeli fordulóinak abszolválása mellett. A diploma megszerzését követően azoknak az optometristáknak, akik szívesen emelnék még magasabb szintre tudásukat, lehetőségük nyílik MSc képzésre jelentkezni, melyek között szerepel például: az egészségügyi menedzser, az egészségügyi tanár vagy az egészségügyi mérnök kurzus is. 

A diplomaosztón Bednárikné Dr. Dörnyei Gabriella dékáni köszöntőjében így fogalmazott:

„Óriási szükség van Önökre, az egészségügyi ellátórendszer számos területén várják a jól képzett, korszerű tudással rendelkező egészségügyi szakdolgozókat. Oktatóikként mindent megtettünk, hogy ilyen jól felkészült szakemberekké váljanak.”

Az optometrista végzettséggel rendelkező szakemberek többsége a diploma megszerzése után jellemzően a kereskedelmi életben helyezkedik el és optikai szaküzletekben látja el a látáskorrekciós feladatokat, viszont tevékenységük a szemészeti elváltozások szűrésében egyértelműen kiegészíti az állami ellátórendszer osztályait is. Az elhelyezkedési lehetőségek között szerepelnek még a kórházak és a magánklinikák szemészeti ambuláns rende¬lései, melyek szintén egy kifejezetten izgalmas karriert tudnak biztosítani az optometrista kollégáknak, akik akár optikai kutatásokban is részt tudnak így venni.

Az Optometrista Szekció és a Magyar Optikus Ipartestület nevében szívből gratulálunk a diplomásoknak és bízunk benne, hogy minél több kolléga kedvet kap tudásának magasabb szintre emeléséhez is.

A nyári diplomaosztó képei megtekinthetők  itt.


Kép forrása: Semmelweis Egyetem