Szeretem a szemem – 2021-ben is

0

Pár hete azt vettük végig, hogy 2020-ban milyen olyan cikkek születtek a szeretemaszemem.hu oldalunkra, amik mindig aktuálisak, és amiket bátran meg lehet osztani attól függetlenül is, hogy az év mely szakaszában vagyunk. Most nézzük, a tavaly év végén és 2021 elején milyen tartalmakkal bővült a Szeretem a szemem projekt könyvtára. 

Ne felejtse el megosztani írásainkat saját közösségi média oldalain, hiszen közös célunk, hogy a lehető legtöbb végfelhasználó számára eljuttassuk az üzenetünket: nem ciki a szemüveg! 

A koronavírus-járvány mindenkit, ezáltal minden szakmát is érint. A rendszeres maszkviselés főleg a szemüvegeseknek okoz kellemetlenséget, ugyanis a hideg időben folyamatosan bepárásítják a szemüvegeket. Ebben az írásban végig vesszük, milyen tévhitek keringenek az interneten a szemüvegek páramentesítésével kapcsolatban, és bemutatjuk a valós megoldásokat is.

Vészesen közeledik a tavasz, de a hőmérőkön még nem ez látszik. Amíg még rendszeresen járkálunk át a hidegből a melegbe, érdemes lehet tájékoztatni a potenciális vásárlókat arról, hogy a hőingadozás, valamint a tartósan magas vagy alacsony hőmérsékelt milyen hatással van a szemüveglencsékre és a kontaktlencsékre. 

Ismét érintettük az egyik legnépszerűbb, legszélesebb körben aktuális témát: a munkaszemüvegeket. Írásunk részletesen bemutatja, mikor milyen munkaszemüvegre lehet szükség, valamint, hogy mit is jelent az egyén egészségére ezek rendszeres viselése hosszú távon. 

A szépség és a trend témakörök sem maradtak érintetlenül januárban: bemutattuk az év színeit, amik várhatóan ki fognak hatni a végfelhasználók választásaira, és amiket jó, ha mindnyájan ismerünk. Egy másik írásunkban arcápolási- és sminktippeket adtunk kontaktlencséseknek: jó, ha kontaktlencsés vásárlóink tisztában vannak a sminkekben, arcápoló szerekben rejlő potenciális veszélyekkel.

Megosztás.

Leave A Reply