Az első születésnapom!

Ünnepeljétek velünk az Online Optikai Magazin első születásnapját! A neves alkalom egy jó lehetőség arra, hogy a szerkesztőség visszaemlékezzen az elmúlt időszakra.

Karvázy Attila

TSF

Tudatosság
Sikerorientáltság
Felkészültég

Nincs már kockás papír, nem „betárcsázós” az internetünk, és nem papíralapon küldünk hírlevelet.

Az elmúlt egy év bebizonyította – véleményem szerint – hogy a MOI elnökségében és kommunikációs csapatában végrehajtott fiatalítás igenis szükségszerű és indokolt volt. Az új csapat folytatta azt az általunk megkezdett megújulást, amivel a mai kornak megfelelő, a social media teljes palettáját felvonultató, hatékony jelenlétet tudunk biztosítani mind a MOI-nak, mind a tagságnak.

Igenis büszke vagyok erre a Csapatra, nagyon köszönöm az elmúlt egy évet! Azt gondolom tényleg naprakész – trendi- színes és hatékony a MOI kommunikációja az Ő munkájuknak köszönhetően. Természetesen hálás vagyok mindenkinek, aki csapatunkat segítette. Kérek mindenkit, hogy támogassa Őket, hogy még sikeresebben tudják végezni tevékenységüket a szakmánkért, és persze miértünk is. 
Látva az optikus szakmában (is) jelenlévő, a MOI munkáját nagymértékben megnehezítő egyéni és üzleti „biznisz” érdekek sajnálatos jelenlétét, az gondolom, hogy a jövőnk attól függ, mennyire fogunk tudni összetartani, együtt gondolkodni és hatékonyan érdekeinket képviselni. Az Optika Hungary kiállításon bebizonyosodott, hogy igenis tudunk együtt dolgozni - orvosok, optometristák, optikusok, gyártók, valamint nagykereskedők - így nem kérdés, hogy a MOI képes összefogni és képviselni a szakmánkat minden szinten és területen. Továbbra is nyitottnak kell lennünk a velünk együttműködni kívánó társszervezetekkel, (ahogy példázza a kiállításon megkötött szerződés is, a Magyar Országos Fogtechnikus Ipartestülettel) akikkel egy érdekképviseleti közösséget alkotva lehet dolgozni.

Kis Arnold

Micsoda eseménydús 1 év volt ez!

Mikor elkezdtünk ötletelni a nyomtatott Optikai Magazin folytatásán, nem volt kérdéses, hogy online formában fog új lendületet venni az újság. Új csapat, új rovatok, új struktúra. Hozzáigazítva minden a mai kor elvárásainak: hírlevéllel, írásos-beszédes-videós tartalmakkal, mindezt egy gyorsan pörgő rendszerben, ahol egy beszámolóra nem kell több hónapot várni.

És nem is kellett, hiszen téma volt bőven. Folyamatosan beszámoltunk a jogszabályok változásáról, fogyasztóvédelemről, forgalmazói engedélyekről és a MOI elnökségének is számtalanszor olvashattátok a véleményét. Kinőtte magát több cikksorozat is: Varga Zsófitól sales, Bakos Katától social és marketing, Juhász Ferenctől műhely és Nováki Szilárdtól digitalizáció témában olvashattok több részes írásokat. Állandó szerzők mellett, több független optikus és optometrista is írt 1-1 cikket egy adott témában, aminek külön örülök, hogy így sikerült aktivizálni a fiatalabb generációt.

Az online Optikai Magazin olvasottsági számai publikusak, így mindenki láthatja az eredményeit, ami határozottan az új koncepciót és a csapatot igazolja.

De itt még nem állunk meg: számos új ötletünk van mind fejlesztésre, mind tartalomra, amik ebben és a következő években várhatóak. Örülök, hogy ilyen rövid idő alatt elértük, hogy az Optikai Magazin a legolvasottabb optikával, optikusokkal és optometristákkal foglalkozó portál lett.

Sok boldog születésnapot és még vagy 100 ilyet!

Kiss Krisztina

A MOI részére mindig is fontos volt a tagok és a szakma megfelelő tájékoztatása, amit igyekeztünk erőinkhez mérten meg is tenni. Felületeket biztosítottunk honlapok, Facebook fiókok, hírlevelek formájában, azonban valahogy ez mégis kevésnek bizonyult: tagjaink és a szakma mást várt el tőlünk. Volt mindenünk, de valahogy mégsem mutatott egységes képet. Ennek megoldására létrehoztunk egy kommunikációs csoportot, amely munkacsapat social media szakemberekből, lelkes optikusokból és optometristákból állt össze. Közel egy éve kezdtük el kialakítani az Optikai Magazin új online formáját, megváltoztattuk a munkameneteket, új koncepció alapján szerzői gárdát állítottunk fel, hogy megmutassuk, csapatösszefogással és kitartással folyamatos híreket, cikkeket, tanulmányokat, érdekességeket tudunk közölni a szakmának, nem tévesztve szem elől tagjainkat, akiknek sokat köszönhetünk. A kommunikációs csapat mindig egy-két hónappal előre dolgozott (és dolgozik ma is), így a MOI események, hírek is szépen beilleszkedtek az online fórum szerkezetébe.

Megoldottá vált a folyamatos tájékoztatás és ma már ott tartunk, hogy egy-egy telefonon érkező kérdésre tudunk cikkekkel válaszolni, hiszen az Optikai Magazin online felületén szinte minden témáról írtunk már, amellett, hogy betekintést engedtünk a mindennapokba is. Az Optikai HangAdó podcast sorozatunk pedig még ennél is többet ad! A MOI iroda részéről köszönjük a szerzők együttműködését, főszerkesztőnk Varga Zsófia hozzáállását és kitartását, munkánk magas színvonalú összefogását. Végre megvalósult az, amit tulajdonképpen minden elnökség szeretett volna elérni, azaz hogy egy platformon tájékoztassuk a szakmát, a tagokat, az érdeklődőket. Jó egy olyan csapatba tartozni, ahol nem vesznek el a hasznos témaötletek, ahol minden vélemény meghallgatásra talál, ahol figyelembe van véve minden olyan tényező, amely a MOI értékrendjébe mindig is beletartozott.

És hogy mi a jövő? Fejlesztés, fejlesztés, fejlesztés.

Bakos Kata

1 éve nyomtuk meg a kilövés gombot az online Optikai Magazinon, és a rengeteg előkészítő munka után, élessé vált az oldal, elkezdett épülni a Facebook oldal és a zárt csoport közössége.

Mit adott nekem személyesen ez az elmúlt egy év? Egy csapatot, akikről tudom, hogy együtt átmegyünk akár a falon is. Akik nem használják a -gatunk, -getünk, képzőt: nem beszélgetnek, csinálgatnak, hanem beszélnek és megcsinálják, méghozzá céltudatosan, stratégia mentén, minden követ megmozgatva, minden lehetőséget kiaknázva.
Egy olyan csapatot, ahol mindenkinek egyformán számít a véleménye, ahol mindenki tisztelettel beszél a másikkal, és mindenki tisztában van a feladataival. Vagy ha mégsem, lehet kérdezni, és mindig lesz, aki válaszol. Egy olyan csapatot, akik, ha egy-egy mérföldkőhöz érnek, egymás szemébe néznek, és elismerik az egyéni és közös teljesítményt is.

Mindenkinek járna egy ilyen csapat, remélem sok közös és sikeres évünk lesz még!

Imre Annamária

Számomra az, hogy részese lehetek az online Optikai Magazin szerkesztésének, olyan távlatokat nyitott meg, amelyekre régóta vágytam, viszont azt sosem gondoltam volna, hogy ennyire sok új lehetőséget is kapok. A korábbi, nyomtatott kivitel utolsó megjelent lapszámában én is szerepeltem és annak idején büszkén el is helyeztem egy példányt a polcomon, de akkor még nem is gondoltam, hogy másfél évvel később már, mint a szerkesztők egyike tekintek az Optikai Magazinra, melynek hasábjain rendszeresen megfogalmazhatom a gondolataimat és ezeken a sorokon keresztül sok olyan emberhez sikerült kapcsolódnom, akiknek a munkásságát eddig csak távolról csodáltam. Személyes célom az, hogy minél több olyan szemész szakorvos, optometrista és látszerész kollégával vegyem fel a kapcsolatot, akik a munkájuk során nap mint nap mérhetetlenül sokat tesznek a szakmánkért, de valamiért még nem szerepeltek a magazinban, pedig kincset ér a tudásuk. Szeretném ha a magazin sok ilyen tartalommal bővülne a jövőben. Az emberi kapcsolataink formálják életünket és nekem nagyon jó érzés, hogy mint kiderült, vannak olyan kollégák, akik hozzám hasonló lelkesedéssel és tettvággyal fordulnak a szakma fejlesztése felé, valamint szívesen vesznek részt a közös munkában. Kifejezetten élvezem azt, amikor megérkezik számomra egy cikk megíráshoz az ihlet és el kell mélyítenem a tudásomat az adott szakterületen, hiszen így folyamatosan motiválva vagyok önmagam fejlesztésében. 

Köszönöm Optikai Magazin, várom a folytatást!

Varga Zsófia

Sokat gondolkodtam, hogy az Optikai Magazin első születésnapjára milyen frappáns, motiváló, évösszegző sorokat írhatnék. Elkezdtem írni, hogy "amikor Karvázy Attila 2021. végén felkért erre a pozícióra…”, de rájöttem, hogy ezt már többször elmesélte Attila is, és én is. 

Így hát újra nekiálltam és jött egy olyan elképzelés, hogy valami nagyon frappáns, kissé marketing szagú gondolatokat fogalmazzak meg, megspékelve néhány olvasócsalogató trükkel. Ezt is elvetettem, hiszen Bakos Kata marketing és social cikksorozata egyből lebuktatna.

Aztán ott volt, az is, hogy “Micsoda év volt! Amikor elindultuk, a kis csapat még nem hitte volna, hogy mára már több mint 6000 oldalmegtekintése van a portálnak.” De hát ezt is tudjátok, Kis Arnold statisztikai cikkeiből.
Az utolsó ötletem az volt, hogy én leszek az, aki majd kilóg a sorból és készítek egy videós tartalmat, feléneklem az Alma együttestől a Ma van a szülenapom című számot. Sokan örültetek volna ennek a performansznak, végül elvetettem, mert a Magazin születésnapja van és a mögötte lévő csapat sikereit ünnepeljük (és mert sajnos énekelni sem tudok).
Szóval engedjétek meg, hogy megköszönjem nektek, Kedves Optikai Magazin Olvasók, hogy egy éve velünk vagytok, véleményt formáltok és kérdéseitekkel, ötleteitekkel segítitek a munkánkat. És nagyon hálás vagyok az Optikai Magazin teljes csapatának, hogy együtt dolgozhatunk ezen az izgalmas projekten. 

Fújjátok el velünk azt a képzeletbeli első gyertyát!

Van véleményed? Vitassuk meg az Optikai Magazin Facebook csoportjában!