Hallgasd vissza! A myopia menedzsment jelenje és jövője
A rövidlátás érinti egy ember teljesítményét az iskolában, a munkahelyen és az élményeit a szabadidős tevékenységek során, de a korai felismerésével a korrigált látásélesség mellett most már van lehetőség a myopia progressziójának lassítására is. A vezető lencsegyártó cégek közül több éve az Essilor, a Hoya és a Zeiss is foglalkozik már kifejezetten myopia menedzsmentre koncentráló szemüveglencsékkel, a Magyar Optikus Ipartestületnek pedig kiemelt feladata az Optika Szakmában dolgozó kollégák segítése abban, hogy hiteles információkhoz jussanak, így megkérdeztük az említett cégek szakértőit a myopia menedzsment témakörében.
A beszélgetés a célja a figyelem felhívása volt és egy lehetőséget nyújtott arra, hogy a hallgatókat hiteles információkkal és hasznos tanácsokkal tudjuk ellátni a myopia téma aktualitásaival kapcsolatosan, hiszen gyakorlatilag már globális népegészségügyi problémának számít. A beszélgetés élő adásos közvetítési formája az Optikai Magazin Zárt csoportban pedig lehetővé tette, hogy a diskurzus a hallgatók felé is interaktívvá tudjon válni.
A megszólaló szakértők Andorfi Tamás, Polgár József és Tóta Csaba, akik mindannyian lelkes optometristák és folyamatosan fejlesztik tudásukat. Rendszeresen találkozhatunk velük oktatóként az optikus, valamint az optometrista képzésben is, előadóként pedig számos szakmai rendezvényeken osztották már meg hallgatóikkal megszerzett ismereteiket és tapasztalataikat.
A beszélgetés során a myopia témakörének fontosságát jártuk körül, érintve a menedzsmentjének és a szemüveglencsés kontrolljának fontos szakmai szempontjait, valamint a páciensek és a szülők edukációjának lényeges irányelveit is megismerhettük. A szemüveglencsék illesztésével, a szemüvegkeret választással és az értékesítés során hangsúlyos szempontokkal kapcsolatosan is kaptunk javaslatokat és remek hozzászólásokat a gyakorlatban felmerülő kérdésekről.
Nagyon szépen köszönöm Andorfi Tamásnak, Polgár Józsefnek és Tóta Csabának a projektre szánt maximális figyelmét és értékes idejét, illetve továbbra is szeretettel várjuk az Optikai Magazin szerkesztőségében a javaslatokat hasonló beszélgetésekre.
A beszélgetést ITTéritek el.