Ónodon nem mindig látszik a fény az alagút végén

Ugyanis a nagyon kedves hölgy a telefon túlvégén tájékoztatott, hogy Ónod sajnos nem hozzájuk tartozik, hanem Miskolchoz, ő nagyon sajnálja, de nem adhat időpontot. Az újratervezés mindig nehézkes, hiszen már futottam egy kört az egyik tiszaújvárosi optikával és a lencsegyártóval is, aki a partneroptikáján keresztül segíthetett volna. Tőlük sűrűn elnézést kérve kezdtük az egészet elölről. 

Van egy remek önkéntesünk Miskolcon, de az ő optikája Diósgyőr városrészben van, a kórház, ahová csak hosszas várakozás után jutott volna be a több, mint 30 ember a város teljesen másik részén. De én ragaszkodtam Torkos Zolihoz a Z-Optika tulajdonosához, mert ő már nem egyszer kihúzott minket a slamasztikából, akkor amikor az Essilor óvodai programjába hirtelen új optikát kellett találnom. Hívom tehát, mondom neki a bajaimat, türelmesen végig hallgat, és azt mondja, neki nem probléma meg is vizsgálni őket, ha 2 turnusban oda tudnak menni hozzá, mert akkor azokon a napokon csak velük foglalkozna. Zoli és Dorka lánya értékes munkanapokat áldoztak be azért, hogy ismét elmondhassam: megmentettek!

Zoli optikáján keresztül vettük fel első alkalommal a kapcsolatot az Interoptikkal, vagyis Egervári Évivel. Megint mondom egy telefonba a magamét, remélve, hogy ez a nehézkesen induló projekt talán végre egyenesbe kerül, az ujjamat keresztbe, az nem árthat, Évi átgondolja és kötélnek áll. Hurrá, látszik a fény az alagút végén!

Hogy az ónodi rászorulók is élesen megszemlélhessék az alagút végén azt a bizonyos megoldást jelentő fénysugarat, szemüvegre van szükségük. A helyi partnerünk Bordás Anita és Géza. „Nagyon sok itt a szegény ember, Zsuzsika, de megpróbáljuk kiválasztani azokat, akik éppen most nagyon megsínylik, hogy nincsen szemüvegük.” Házról házra járnak felmérik a hiátusokat, nem kezdők ebben a munkában, rutinosan követik a módszertant és megküldik a támogatandó emberek névsorát időre. Nekik is elmesélem, hogy változott a terv, nem Tiszaújváros, hanem Miskolc, és hogy meg kellene oldani az emberek odaszállítását, mert csak 2 napunk van arra, hogy mindenkinek a szemét megvizsgálják és kiválaszthassák a szemüvegkeretet. Így esett, hogy begurult a kisbusz Diósgyőr főterére és szépen sorakoztak be a VIP páciensek a Z-Optikába.

A gyönyörű Interoptik lencsékkel elkészített 53 db adomány szemüvegnek 31 szűkösségben élő örülhetett április 19-én, amikor Torkos Zoli megjelent Ónodon a szemüvegekkel. „Egyszerűbb nekem lemenni egy kis felszereléssel, minthogy Gézáék újra beszállítsák az embereket.” A szemüvegosztásból egy kis rendezvény kerekedett Ónodon, Zoli legnagyobb meglepetésére mindenki ott volt. 

Itt egy részlet Bordás Géza végbeszámolójából:

„A kiválasztás nem volt egyszerű, mivel községünkben nagyon sokan hordanak szemüveget, és vannak olyanok is, akik azért nem hordtak eddig, mert nem volt miből még csak a szemészetre sem bemenniük vizsgálatra. Megkerestem a helyi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Elnökét, hogy segítsenek be a kiválasztásnál, aki örömmel mondott igent a felkérésre. Próbáltunk mindketten olyan embereket megkeresni, akik valóban rászorulók, és önerőből nem képesek a szemüvegek kiváltására, pedig nagy szükségük volna rá. Az emberek először hitetlenül álltak a megkereséshez, és nem értették, hogy ők miért kapnak ingyen szemüveget, és még ingyenesen az önkormányzat segítségével be is visszük őket Miskolcra, szemvizsgálatra. Ezért az első napokban nem is tudtunk sok embert meggyőzni arról, hogy ez nem csak ígéret, hanem valóság! Annyiszor becsapták már őket és tettek feléjük be nem tartott ígéretet, hogy nem bíztak abban, hogy ez a megkeresés valós és meg fogják kapni a szemüveget. Amikor már odáig jutott a szervezés, hogy a Z- Optikába kellett vinnünk őket a szemvizsgálatra, akkor tudatosult bennük, hogy ez nem átverés, hanem valóság. A hír hallatán már nem 30, hanem 60-70 ember is szeretett volna részt venni, de akkor már nem lehetetett a létszámot emelni. Torkos Zoltán a Z- Optika vezetője, amikor kihozta községünkbe a kész szemüvegeket, az emberek már 1 órával az érkezése előtt ott voltak a közösségi ház udvarán. Amikor megkapták a szemüvegeket olyan boldog emberek a világon nem voltak, mint ők. Szinte kezet csókoltak nekem, és Zolinak. Úton útfélen mutogatták, és a mai napig is mutatják, hogy ők milyen értékes szemüvegeket kaptak. Boldogan hordják azóta is, és még mindig köszönik azt, hogy ők lettek a kiválasztottak.

A tapasztalatom az, hogy az emberekből kihalt a hit és a bizalom mindenki felé, nem bíznak, és nem hisznek az ígéreteknek. Viszont, ha az ígéret valóság lesz, azért hálásak és azt, aki adta hálával emlegetik.” 

Minden résztvevő megmentőnek örök hálánk!