Szemüveg adományozás

- Alsószuha

Az Ágnes Optika ajtajában búcsúzkodom, véget ért az egyik Esélyt a szemnek! szemüvegadományozási program, amiben alsószuhai rászorulók kaptak szemüveget. Alsószuha Észak-borsodi kistelepülés, ahol Johann Margó a partnerünk, aki a helyi roma nemzetiségi önkormányzat vezetője. Kazincbarcika a legközelebbi olyan település, a falutól 21 km-re, ahol hozzáférhető egészségügyi és optikai szolgáltatás is. Illetve csak nagyon nehezen hozzáférhető -  pl. a szemészeti szakrendelőbe 3 hónapos az előjegyzés - ha szerencsésen éppen abban a néhány napban sikerül bejelentkezni, amíg még van időpont. Tehát egy olyan optikus partnert kellett keresnem, aki nem csak látszerész, de optometrista feladatokat is bevállal önkéntesen, ebben az esetben 25 embernek.

Kicsit mindig remeg a gyomrom, amikor egy ekkora társadalmi munka miatt hívok fel egy-egy optikát. Miért is segítene? Hiszen nem fizetünk semmit, arra számítunk, hogy eléggé filantróp ahhoz, hogy igent mondjon a feladatra. Kicsöng, Tóth Ágnest hívom, ő az Essilor - a lencseadományozó - egyik kazincbarcikai partnere. Mondom, ki vagyok miért keresem, „hány emberről lenne szó?” „mennyi időm van rá?” kérdezi, és rögtön úgy válaszol, hogy mikor jöhet az első csoport vizsgálatra. A gyomrom nem remeg tovább, pillangók repkednek benne, meghatódom, ahogy mindig ilyenkor. 

Szóval most már állok az ajtóban, hozom el a megmaradt kereteket, Ági kikísér, de nehezen válunk el, sok dologról beszélünk, az optika helyzetéről, az ő hozzáállásáról, a környéken lakók nehézségeiről. Emberek jönnek-mennek körülöttünk, Ági mindenkit a nevén szólítva köszönt, „délután jövök a gyerekkel”, „ne is mond Ágikám, nincsen fogam, nem tudok beszélni”, „persze jól vagyok, de tudod…”. Áginak mindhárom emberhez van valami a bíztatásnál több, derűs mondata, intenek és még fog nélkül is visszamosolyognak rá.

Két női vezetőt ismerhettem meg ebben a programban, az egyik a fent megidézett Ági, akinek saját vállalkozása van, a másik Margó, aki közösségi vezető a falujában. Ők nem egyformák, mások a megküzdési stratégiáik, de a maguk módján mindketten sikeresek. Ági nyitott, derűs, dolgos, okos, határozott és figyelmes, Margó halk, visszafogott, szelíd, pontos, iszonyatos teherbírással, de mindketten teljes munkaidős anyák és erőskezű vezetők. Ebben a programban mindkettőjük skill-jeire szükség volt, így minden nagyon gördülékenyen és zökkenőmentesen ment, a támogatott emberek nem csak szemüveget kaptak, hanem kiemelt figyelmet is, ami lássuk be manapság talán nagyobb ajándék, mint az éleslátás. A szemvizsgálati időpontra az alsószuhai polgármester szállította a lakosait, hiszen Margó még ezt is megoldotta. A programban Optimall és Noki kerteket használhattunk, amit a Nokitól kapott csodás tokokban adhattunk át támogatottaknak. Az Essilorral most is, mint mindig szuper volt együtt dolgozni, Zsuga Gabinak szívem szerint szobrot állítanék! 25 embernek, zömében hypermetrop presbyopoknak (távoli és olvasó szemüveg is) 41 db gyönyörű szemüveg készült, amire ugyanúgy garanciát vállalunk, mintha megvásárolták volna.

Még mindig búcsúzkodunk az ajtóban, Ági visszavár minket, ő is éppen annyira elégedett, mint Margó. A gyomrom végre teljesen tünetmentes, mindannyiótoknak köszönöm!

Van véleményed? Vitassuk meg az Optikai Magazin Facebook csoportjában!