Mélyinterjú Imre Annamáriával, egészségügyi tanár diplomájának megszerzése apropóján
Imre Annamária a Pécsi Tudományegyetem Egészségügy Karán Egészségügyi tanár diplomát szerzett. Panni az Optometrista Szekció tagjaival együtt évek óta rengeteget tesz a képzésekért és úgy általában a szakma presztizsének növeléséért. Varga Sophi főszerkesztő beszélgetett most vele, és szóba került egyebek mellett a fogtechnikusi és a kertépítői végzettsége is.
Mi az első emléked, ami a „látás” fogalmához kötődik? Egy gyerekkori „aha-élmény”, amikor rájöttél, hogy a szem mennyivel több, mint “egy érzékszerv”.
Már az elsődleges szocializációs közegem kifejezetten „emberközpontúnak” nevezném, ugyanis volt otthon egy férfi koponyánk, amit mi rendszeresen megszereztünk a testvéremmel, hiába helyezték a szüleim taktikusan a legfelső polcra, játszottunk vele. (Mondd, hogy orvosok a szüleid, anélkül, hogy ezt kimondanád.) Gyermeki kíváncsisággal megfigyeltem az apró részleteket: lenyűgözött a fogsor épsége és szabályossága, miközben a szemüregek üressége „élettelenné” tette az egész arcot. Ez az élmény, bármennyire is játékos közegben született, mély nyomot hagyott bennem és talán ez volt az első alkalom, amikor igazán elgondolkodtam a látás és a szem jelenlétének meghatározó szerepén. Később az iskolai látásvizsgálatok, majd a szezonálisan visszatérő allergiás tünetek révén személyes tapasztalatból is megtanultam, mennyire törékeny és mégis alapvető érzékszervünk a szem.
Ha egyetlen szemüvegkeretet kellene választanod, ami téged szimbolizál, milyen forma és anyag lenne és miért?
Alapvetően minden szemüvegfazonban látok számomra lehetőséget és karaktert, de különösen közel állnak hozzám a fényes fekete acetátból készült, klasszikus „cat-eye” stílust idéző darabok. Számos különböző keretem van és igyekszem is tudatosan váltogatni őket az aktuális megjelenésemhez igazodva, mégis, amikor egy ilyen markáns, nőies vonalvezetésű forma kerül az arcomra, gyakran érzem úgy, hogy már önmagában is öltöztet – sőt, mintha egyfajta sminkként is működne, hiszen keretet ad a tekintetemnek és kifejezi a hangulatomat.
Három szóban hogyan jellemeznéd a szakmai ars poeticádat?
A lelkizős optometrista.
Optometrista, fogtechnikus, optikus, kert- és kerti tó építő, fenntartó és most már tanár is. Mesélj a legfrissebben megszerzett diplomádról! Miért ezt a szakot választottad és hogy élted meg a dolgos hétköznapok mellett, hogy újra iskolapadba kerültél?
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán Egészségügyi tanár szakon végeztem és az első diplomámhoz hasonlóan, az optikai munka mellett jártam az egyetemre most is. Bár az elmúlt két év rengeteg szervezést, energiát és tudatos időmenedzsmentet igényelt, nagyon szeretek tanulni, illetve olyan sok dolog érdekel, hogy nem volt kérdés folytatom-e a tanulmányaimat. Az MSc képzések közül számomra ez volt a leginspirálóbb és utólag már értem, hogy nem is nagyon tudtam volna másképp dönteni, mert valamiért én soha nem voltam képes elfogadni az oktatás presztízsének csökkenését - mindig erősebben dolgozott bennem a cselekvési vágy, mint a kritikai távolságtartás. Erről a mesterképzésről először Kugelmann Dávid - PhD-hallgató optometrista, szakfordító-tolmács és egészségügyi tanár a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán - mesélt nekem és azóta is úgy érzem, az egyik legjobb döntés volt elkezdeni, mert színesítette a tudásomat minden tartárgy és tudást adott ahhoz, hogy az eddig inkább intuitívan alkalmazott előadástechnikámat módszertanilag megalapozottabb, tudatosabb formába öntsem. Alapvetően ennek a mesterszaknak elsődlegesen az a célja, hogy az egészségügyi képzési rendszerben fellépő oktatói hiányt pótolja és olyan szakemberekkel támogassa a szakképzést, valamint az egyetemi oktatást, akik nem csak a saját szakterületükön kompetensek, hanem pedagógiai ismeretekkel is rendelkeznek. Ha esetleg bármelyik optometrista kollégámat az tartaná vissza a szak elkezdésétől, hogy nem tűnik „kellően szakirányúnak”, akkor ezt a tapasztalataim alapján egy alaptalan aggodalomnak gondolom, mert én tulajdonképpen az összes tartárgynál kaptam lehetőséget a saját szakterületemre vonatkoztatva elemezni a folyamatokat és feltárni a problémákat. A tanári portfóliómat például - ami a pedagógiai képzések a záróvizsgájának egyik kulcsfontosságú eleme - teljes mértékben az Optika Szakmára és annak kérdésköreire építettem, emellett a feldolgozás során számos olyan felismerésem született, amelyek új megvilágításba helyezték számomra a páciensellátás és az oktatás közötti kapcsolatot, illetve a szakma közösségi működését is.
Melyik szakma volt a legmeglepőbb, amelyik végül a karrier mozaikodba a helyére került?
A fogtechnikus, mert a képzést annak idején részben egy „generációs bölcsesség” hatására választottam, mely szerint: „Mindegy, mit csinálsz, csak legyen róla papírod.” Nagyon szerettem a képzést és a gyakorlati időszakot követően sikeresen vizsgáztam, mint fogtechnikus, de egészen pontosan már másnap belevetettem magam életem következő fejezetébe, ugyanis egy remek lehetőséget megragadva, elkezdtem a munkát a Trend Optika győri üzletében, ezzel pedig új irányt vett az életem. A mai napig nagyon érdekel a fogászat, de a szakirányú végzettségem 10 évig pihent a polcon, amíg végül egy teljesen váratlan helyzetben nyert új értelmet, egészen pontosan az Optika Hungary egyik rendezvényén, amikor a Magyar Optikus Ipartestület korábbi elnökével, Karvázy Attilával beszélgetve, rám jellemző módon félig viccesen megjegyeztem, hogy én tulajdonképpen egy „fogtechnikus - optikus - optometrista” vagyok. Ekkor indult el a gondolatmenet, amely végül ahhoz vezetett, hogy meghívást kaptam a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Egészségügyi Ágazati Készségtanácsába, ahol az optikusok a fogtechnikusokkal szorosan együtt dolgoznak az érdekvédelmi és oktatási kérdésekben, a jártasságom mindkét szakmában pedig segíti a kapcsolódási pontok megtalálását. Azóta is állandó meghívottként veszek részt a tanács ülésein, ami számomra minden alkalommal egyfajta „full circle moment” és igen, itt is kénytelen vagyok belátni, hogy anyukámnak, Dr. Zilahi Líviának ebben is igaza volt, miért is fontos az a bizonyos „papír”.
Hogyan segíti a fogtechnikusi precizitás vagy a kertépítő kreativitás az optometriában hozott döntéseidet? Egy konkrét példát is kérnék!
Mindegyik végzettségem színesítette azt, ahogyan az emberekre, valamint a látásigényeik mögött húzódó egyéni történetekre tekintek. A kertépítő képzést például amiatt kezdtem el, mert nagyon szeretem a növényeket, de abban az iskolában különösen sokféle háttérrel rendelkező emberrel tanulhattam együtt. Voltak, akik a tudatos pályamódosítás céljából érkeztek, de nem egy vezető beosztású tanulótársam is volt egészen más területről, akik a saját kiégésük kezdeti szakaszát igyekeztek orvosolni és az önreflexiót keresték, mint én. Az egyetemi mesterképzés már egészen más közeg volt, mert minden csoporttársam egészségügyi területről érkezett, majd miután megismerték a szakmai hátteremet, hamar a látással kapcsolatos kérdéseik célpontjává váltam - ez számomra rendkívül inspiráló és megerősítő élmény volt. Ráébresztett arra, hogy az egészségnevelés, amit mindig is szenvedéllyel végeztem, sokkal nagyobb szakmai figyelmet érdemel, de ugyanez igaz a közösségépítésre is a látásgondozás és annak társterületei mentén. Optometristaként ma már számos objektív mérési lehetőség áll rendelkezésünkre a vizsgálatok során és talán emiatt gyakran hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a siker kulcsa kizárólag ezekben az eszközökben rejlik. Tapasztalataim szerint viszont egy jól elkészített szemüveg legalább annyira múlik az empátián, mint a precíz méréseken, mert ha képesek vagyunk olyan bizalmi légkört teremteni a vizsgálóban, ahol a páciens valóban meg meri osztani velünk a panaszait - akár azokat is, amelyekről maga sem tudta, hogy fontosak -, az segíti a pontosabb szakmai döntéshozatalt és a személyre szabott korrekciós stratégia kialakítását is.
Volt-e olyan pont, ahol választanod kellett a sok szál közül és mégis az optometriát húztad fel a zászlórúdra? Miért éppen ez lett a fő hivatás?
Meglehet, hogy ez a pont most érkezett el, mert nagyon megszerettem az oktatást. A szemüvegkészítés továbbra is hivatás számomra és amíg egy új keret vagy lencsetechnológia ennyire képes lelkesíteni, biztosan aktívan fogok ezzel foglalkozni, ugyanakkor a tanári végzettség birtokában egyre határozottabban körvonalazódik bennem az oktatói tevékenység iránti elköteleződés is. Én az optikai pályán megtaláltam a helyem és sokáig volt leginkább a műhelymunka a komfortzónám, viszont amikor lehetőségem nyílt már kifejezetten optometristaként elhelyezkedni, akkor ráébredtem, hogy a korábban megszerzett diplomám nemcsak tudást, hanem lehetőséget is adott a szakmán belül megújulni. A pácienssekkel való kommunikáció, a vizsgálat során kialakuló kapcsolatok és a közös megoldáskeresés a kollégákkal mind olyan aspektusok, amelyek valódi örömforrássá váltak számomra, a vizsgálóban töltött idő alatt pedig rengeteget tanultam, de a mai napig nagy érték számomra, hogy műhelyes háttérrel érkeztem, mert ez a tapasztalat erősíti a szakmai biztonságérzetemet. Ugyan ma már nem ott dolgozom napi szinten, de az ebédszüneteimet rendszeresen Tóth Tibor zseniális optikus műhelyes kollégám mellett töltöm, és még nem telt el olyan nap, hogy ne tudtam volna ellesni tőle valamilyen számomra még ismeretlen fortélyt. Ez a fajta kapcsolódás számomra most is éppolyan fontos, mint a páciensellátás vagy az oktatás.
Az MOI elnökségben végzett munkád során mi az a visszatérő téma, aminél a „szakmai tanárnő” éned bekapcsol és megfogalmazódik benned, hogy ezzel foglalkozni kell és tanítani kell?
Amint aktív szereplője lettem az optikai szakmának, hamar szembesültem azzal, hogy a kialakult versenyhelyzet milyen mértékben erősítette fel a tudásféltés kultúráját. A jelenség sajnos hosszú távon a szakmai minőség általános csökkenéséhez vezetett - elég csak arra gondolnunk, hogy a mai napig jelentős számban dolgoznak az optikai szaküzletekben olyan kollégák, akik nem rendelkeznek a szükséges optikus vagy optometrista végzettséggel, és sajnos olyanról is tudunk, aki működési engedély nélkül végez látásvizsgálatot. Ha kifejezetten pedagógus szemmel tekintek a szakmára, akkor az egyik tanári kompetencia jut azonnal eszembe, ami „A tanulói csoportok, közösségek alakulásának segítése, fejlesztése”. A kezdetektől fontosnak tartottam, hogy aktív tagja legyek a közösségformálásnak és az Ipartestületen belül is igyekszem mindig olyan javaslatokat megfogalmazni, amelyek előmozdítják a partneri szemléletet, hozzájárulnak a szakma gondolkodásmódjának megújításához és nem utolsó sorban az élethosszig tartó tanulás fontosságát hangsúlyozzák. Úgy látom, az Optikai Szakma, mint közösség gyakran nem egymással, hanem inkább egymásról beszél, ami ellehetetleníti az érdemi párbeszédet, a szakmai együttműködést és végső soron a közös pályaidentitás erősödését. Lépten-nyomon az egészségügyi kommunikáció, az oktatás fejlesztése kerül a fókuszomba és bár közben kifejezetten szívesen készítek esztétikus, prémium kategóriás szemüvegeket, mégis, amíg a kereskedelmi szempontok bármikor is felül tudják írni az etikai megfontolásokat, addig a szakmánk presztízse sérülni fog a problémákat korrigáló tevékenységek nélkül. Számomra különösen aggasztó, hogy az oktatói szerepet viszonylag kevesen vállalják, miközben egyre sürgetőbbé válik a szakmai autonómia, a felelősségvállalás és a modernizáció kérdésköre, hiszen az „Így csináljuk, mert így szoktuk” hozzáállás képtelen már lépést tartani a változó világgal. Meggyőződésem, hogy az optikus és az optometrista hivatás társadalmi ismertségének, elismertségének növelése a mi generációnk egyik legfontosabb feladata, éppen ezért mindig nagy örömmel vállalok pályaorientációs, valamint páciens-edukációs tevékenységeket, bízva abban, hogy ezek által valódi szakmai megújulást támogathatok.
Melyik projektedre vagy a legbüszkébb a Magyar Optikus Ipartestületben és mi az, amit holnap már másképp csinálnál?
Ha valamin változtathatnék, az az lenne, hogy egy nap több, mint 24 órából álljon, mert így végre minden futó projektet be tudnék fejezni. De a tréfát félretéve, jelenleg talán a legnagyobb szakmai büszkeségem a MOI Akadémia, amelyet Molnár Judittal és Kovács Györggyel közösen építünk és fejlesztünk az Optometrista Szekción belül, ahol munkánk központi üzenete: „A tudás márkafüggetlen.” – és ezt az elvet a kezdetektől következetesen képviseljük is. A Magyar Optikus Ipartestület stratégiájában Kis Arnold korábbi elnök kiemelt szerepet biztosított az optometrista- és optikusképzés támogatásának, amiért nagyon hálás vagyok, ehhez pedig a tanári mesterképzésen szerzett ismereteim sok új, gyakorlatban is alkalmazható ötlettel gazdagítottak. A képzés másik fontos hozadéka számomra az volt, hogy a konfliktuskezelési stratégiáim tudatosabbá vált, mert ma már kevésbé hajlok az önalávetésre, sokkal hatékonyabban tudom képviselni az elképzeléseimet és strukturáltabban tervezek, mint korábban. Ez a fejlődés a szakmai kommunikációban is egyértelműen érezhető, mert sikerült stabilabb párbeszédet kialakítanunk a szemész szakorvos kollégákkal, egyre több esetben támogatjuk kölcsönösen egymás képzéseit és a mindennapi gyakorlatban is gyakrabban működünk együtt, ami a szakma egységességét, valamint a páciensellátás minőségét is nagymértékben erősíti.
Ha formába tudnád önteni a „tökéletes látásélményt” 2030-ban, hogyan nézne ki? (Akársci-fi is jöhet, engedd el a fantáziád!)
Imádom a science-fictiont és most előhívom a legnőiesebb oldalamat:
„Kedves mérnökök, szeretném megérni azt az évet, amikor végre elérhető lesz egy olyan sminkszemüveg, mint amilyet Leeloo használt a kedvenc filmemben, Az ötödik elemben.”Ha viszont elrugaszkodunk a fikciótól és inkább a tudományos realitás talaján maradunk, elgondolkodtató adat az, hogy globálisan folyamatosan nő a korrigálatlan látásproblémák száma, én pedig nagyon szeretném, ha az Optika Szakma megtalálná a potenciált ebben az etikusság, valamint a javuló professzionális kommunikáció és nem utolsó sorban a társszakmák segítése mentén.
„Kedves mérnökök, szeretném megérni azt az évet, amikor végre elérhető lesz egy olyan sminkszemüveg, mint amilyet Leeloo használt a kedvenc filmemben, Az ötödik elemben.”Ha viszont elrugaszkodunk a fikciótól és inkább a tudományos realitás talaján maradunk, elgondolkodtató adat az, hogy globálisan folyamatosan nő a korrigálatlan látásproblémák száma, én pedig nagyon szeretném, ha az Optika Szakma megtalálná a potenciált ebben az etikusság, valamint a javuló professzionális kommunikáció és nem utolsó sorban a társszakmák segítése mentén.
Melyik friss kutatás vagy technológia hoz most lázba?
Számomra elképesztően izgalmas minden olyan kutatási terület, ami az emberek egészségértésével foglalkozik, legyen szó akár a prevencióról, akár a tudatos egészségmagatartás formálásáról. Emellett mindig is vonzottak az objektív mérések, mert az adatok számszerű, egzakt eredményei számomra megnyugtatóak és újabb lendületet adnak a folytatáshoz. Nagyon hiányolom a hazai, Magyarországra fókuszáló kutatói munkát, különösen olyan alapvető kérdések kapcsán, mint a lakosság látásélességi állapota vagy a szemüvegviselési szokások részletes feltérképezése. Például különösen izgalmasnak tartanám egy olyan kutatás elindítását, amely feltárná a közlekedési balesetek és a nem megfelelő látásélesség közötti összefüggéseket, vagy választ adna arra, hogy valójában hányan viselnek szemüveget hazánkban és ehhez milyen típusú, illetve korrekciós értékű eszközöket használnak. Nagyon örülnék, ha ezek a kérdések tudományos vizsgálat tárgyává válhatnának a közeljövőben és úgy látom, az Ipartestület keretein belül eddig is mindig nyitottság volt a reprezentatív adatfelvétel iránt, így bízom benne, hogy ez a jövőben még strukturáltabb formában is megvalósulhat, mert óriási lehetőségek rejlenek benne a szakma fejlődése szempontjából.
Szerinted mi a legnagyobb félreértés, amit a páciensek még ma is gondolnak a látásvizsgálatról?
Az, hogy ingyen van és végzettség nélkül is el lehet végezni. Magyarországon sajnos még mindig nem tekinthető alapműveltségnek annak pontos ismerete, hogy mi a különbség egy szemész szakorvos, egy optometrista és egy optikus között, ugyanakkor a szakma az évek során sajnos sikeresen rögzítette a köztudatban, hogy a vizsgálat „jár” természetesen díjmentesen. Én tiszteletben tartom, hogy mindenki maga alakítja ki az üzletpolitikáját a saját optikájában, ugyanakkor amíg egy diplomás szakember által végzett, korszerű eszközöket igénylő, összetett egészségügyi szolgáltatás ingyenesen elérhető, addig nehéz reálisan elvárni, hogy a munkánkat a társadalom egésze komolyan vegye és hogy a szakma presztízse a megérdemelt helyére kerüljön.
Melyik egészségügyi témájú órádon láttad a legnagyobb „wow-faktort” a hallgatók arcán,és mi volt az a praktikus példa, amitől hirtelen minden összeállt számukra?
Úgy érzem, mi az Optika Szakmában különösen szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen az embereket kivétel nélkül foglalkoztatja a látásuk, szinte mindenkinek van legalább egy kérdése, amit egy optometristának szeretne feltenni. Már a mesterképzés első alkalmai során, amikor rövid bemutatkozásra került sor, megtapasztaltam, hogy a csoporttársaim különös érdeklődéssel fordultak felém, számos kérdéssel és figyelemmel, amit nagy örömmel fogadtam és nem egy tévhitet sikerült eloszlatnom. Egy mikrotanítás során, melyet a csoporttársaimnak tartottam, bemutattam a leggyakoribb fénytörési hibákat, azok tüneteit és saját műhelyes fotókkal demonstráltam azt, ahogyan az ezeket korrigáló szemüvegeket el kell képzeljék, mert szerettem volna, ha sikerül kicsit érzékenyítenem őket a későbbi tanulóik látásélessége iránt. Az igazi „wow-faktor” az volt, amikor azt a visszajelzést kaptam tőlük, hogy végre megértették ezt témakört és hogy valamelyik tanulójuk romló teljesítménye mögött egy rosszabb látásélességet sejtenek. A látásgondozással foglalkozó szakemberek jól ismerik a szemészeti tévhitek és mendemondák jelenséget, de ha az egészségügy többi területéhez hasonlítjuk a lehetőségeinket, világos, nekünk jobban adódik tér a tudásátadásra és az egészségnevelésre. Mindemellett pedig abban a kivételes helyzetben vagyunk, hogy munkánk kézzelfogható esztétikai eredménnyel is jár, hiszen szép és jól funkcionáló szemüvegeket készíthetünk, ami a szakmai elégedettség mellett stabil megélhetést biztosít.
Hogyan illeszted be az optometriából hozott gyakorlati tapasztalatot egy általánosegészségprevenciós tananyagba és fordítva?
Az MSc. képzésen volt kifejezetten olyan kurzusom, ahol Egészségfejlesztési tervet kellet készítenem és én egy egészségügyi technikum perioperatív szakasszisztens képzésén, a műtéti szakasszisztens specializáción tanulókat céloztam. A tanítási és nevelési célom a tanulók megismertetése volt a leggyakoribb fénytörési hibákkal, azok optikai korrekciós lehetőségeivel és az, hogy legyenek képesek az eddig fel nem fedezett fénytörési hibák felismerésében segítséget nyújtani a hozzájuk fordulóknak. Tudatosan választottam a témát, mert úgy tudom, hogy jelenleg kifejezetten szemészeti szakasszisztens képzés sehol sem folyik, pedig egészen biztosan vannak olyan tanulók, akik számára ez a terület lehetne a legvonzóbb karrier. Bízom benne, hogy sikerült felkeltenem néhány tanuló, valamint az egészségügyi technikum oktatóinak érdeklődését a szemészeti ellátás iránt, különösen annak fényében, hogy lehetőségem nyílt az óratervben szereplő egyik tananyagot a gyakorlati foglalkozás keretében közösen feldolgozni velük.
Mivel gazdagítja a tanári szemlélet az optometrista munkádat?
Életem egyik legjobb döntése volt, hogy elkezdtem a tanári képzést, mert nem csupán új ismeretekkel gazdagodtam, hanem olyan inspiráló emberekkel találkozhattam, mint a csoporttársaim. Ápoló, mentőtiszt, védőnő, laboratóriumi analitikus, dietetikus, gyógytornász és szülésznő csoporttársaimmal együtt tanulva döbbentem rá, hogy hajlamosak vagyunk elfelejteni, mi az Optika Szakmában mennyire kényelmes részén dolgozunk az egészségügynek. Ők nem ritkán közvetlenül egy megterhelő éjszakai műszak után érkeztek az órákra, nap mint nap szembesülnek a humánerőforrás-hiány, az eszközellátottság és az idő nyomasztó korlátaival a munkában és a gyakorlatvezetői tevékenységben is, mi viszont ehhez képest egy jóval komfortosabb, rendezettebb környezetben végezhetjük munkánkat. Két év alatt megismerhettem az ő problémáikat, melyek nem olyan fajsúlyú dilemmákból állnak, hogy ki milyen videót tesz fel a TikTokra, hanem inkább olyasmikből, hogy nincsen elég kötszer, dolgozó, idő a pácienseik ellátásához, illetve esetükben sajnos nem egyszer minden naposak a tragédiák is. Mi az elegáns optikai szalonokban dolgozva ezt távolinak érezhetjük, hiszen lehetőségünk nyílik önálló szakmai döntéseket hozni és a tevékenységünk közvetlen eredménye egy gondosan megválasztott szemüveg, valamint egy elégedett, mosolygó páciens. Ez a kontraszt nemcsak elgondolkodtatott, de mélyen meg is érintett. Bár mindig is extrán empatikus személyiségnek tartottam magam, a tanárképzés során szerzett élmények és a csoporttársaim által megosztott történetek még tovább finomították az érzékenységemet, egyre inkább foglalkoztat, hogyan lehetne az egészségügy más területeit – különösen a frontvonalban dolgozókat – hatékonyabban támogatni, akár szakmai, akár társadalmi szinten. Úgy érzem, ez a tapasztalat szakmailag és emberileg is gazdagabbá tett.
Mi az a reggeli vagy esti rituálé, ami nélkül egyszerűen nem tiszta a kép, szó szerint?
Cinóber macskám gondoskodik minden reggel már egészen hajnal háromkor arról, hogy szabályos legyen a napi rutinom. Imádom és nélküle semmilyen kép nem lehet tiszta.
Kertépítőként a növényekhez is van hozzáértésed. Mesélj egy kedvenc növény–optikapárhuzamról!
Annyira jó ez a kérdés, nem is gondoltam volna, hogy van ilyen személyes párhuzamom, de most, hogy eszembe jutott, rá kell jönnöm: valóban van. Kaposváron, Dr. Gaál Ilona írta fel életem első szemüvegét és amikor először felpróbáltam, egészen megdöbbentett, mennyivel élesebben és részletgazdagabban kezdtem látni a világot. Az optika előtt álló hatalmas gesztenyefa addig összemosódó lombja hirtelen különálló, élesen kirajzolódó levelek sokaságává vált és nem sokkal később, amikor Fonyódra utaztam, a mólón állva olyan érzésem támadt, mintha szinte a Balaton mélyére is lelátnék.
“Villámkérdések”:
“Villámkérdések”:
Kávé vagy tea?
KÁVÉÉÉÉ
Kedvenc szakmai konferencia város?
Mindegyik, mindig, mert nagyon szeretek utazni.
Beltéri színezett lencse vagy átlátszó?
Mindegyik, mindenkinek, mindig.
„Ha újraszületnék, …” befejezése:
…semmit sem csinálnék másképp.
Mit kívánnál a szakmai közösségnek, ha egyetlen jókívánságot üzenhetnél egy óriásplakátról?
Iratkozzatok be egy iskolába még ma. Mindegy milyen tudományterület, de egészen biztosan színesíti majd az életeteket.
Mi legyen az a kérdés, amit legközelebb tudok csak feltenni, mert most még nincs rá
válaszod?
„Panni, mondd csak, hogy kell túlélni egy PhD. képzést?”
