Egészen elképesztő kiállításon vagyunk túl!
A kiállítás szervezője a Magyar Optikus Ipartestület, azon belül is szeretném kiemelni Kis Arnoldot, aki a kiállítás előtti héten szerdától minden nap reggel 6-tól a helyszínen segítette az építkezést, egyeztetett a Millenáris csapatával és ha kellett konfrontálódott, hogy szombat reggel a kiállítás MINDENKÉPPEN megnyithassa kapuit. És azért, hogy a novemberben megálmodott koncepció megvalósulhasson.
Az eseményről folyamatosan tudósítottunk, ami nem jött volna létre, ha Bakos Kata nincs. Hihetetlen kapacitással, energiával és jókedvvel nyomta végig a két napot, na meg persze az előkészítő időszakot. Bízom benne, hogy kiállítás időpontjára időzített születésnapod jól telt, igyekezetünk egy hatalmas bulival szolgálni. Ezzel a közös képpel (is) köszönöm neked a kollektív munkát. (A lesifotót pedig Déri Timinek.)
És akit még szeretnék kiemelni az nem más, mint Imre Annamária, akivel mindent IS meg lehet beszélni, nem tudsz neki olyan ötletet mondani, amivel kapcsolatba ne indulna el bármilyen megvalósítási forgatókönyv a fejében. Így alakult, hogy a kiállítás életében először - és remélem nem utoljára - optometrista kerekasztalt tartottunk. Izgalmas kérdések, fontos beszélgetések és megoldási javaslatok is megfogalmazódtak. Köszi Panni!
A kiállítás mindenkinek lehetőséget ad!
Ez egyfelől arra vonatkozik, hogy az Optikus színpadon több olyan témát is tudtunk boncolgatni, ami szakmai szempontból fontos és aktuális. Lehetőségünk volt a programot úgy összeállítani, hogy social, önfejlesztés és vállalkozásfejlesztés témakörökben is meghallgassunk előadókat, természetesen a szakmai témák mellett.
Volt lehetőségem előadást is tartani, valamit egy egészen új szerepben próbálhattam ki magam, mégpedig én voltam az Optikus színpad konferansziéja, amit nagyon élveztem!
Másfelől pedig, a kiállítói standok között megtalálhattuk a Látásért Alapítvány is, amit a Magyar Optikus Ipartestület alapított. Az Alapítvány nagy hangsúlyt fektet arra, hogy rászorulókat szemüveghez juthassanak, hiszen jelenleg nincs szociális alapon működő egészségügyi NEAK (Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő) támogatás szemüvegre, miközben a szemüveg árát a piaci folyamatok befolyásolják. Az éleslátáshoz való jog fogalma nem létezik, miközben a szemüveg nélküli élet csökkentett életminőséget jelent. Az alapítvány készült tombolával és szerencsekerékkel - amit meg is pörgettem - hogy ezzel is tudjuk támogatni a munkásságukat. Nagyon szuper csapatként ismertem meg őket, ezért is jelzem, hogy nekik is tudjátok adni az adótok 1%-t!
És akkor a programokról!
Aki már szervezett bármilyen eseményt, akár egy szülinap zsúrt vagy csapatépítőt, az tökéletesen tudja, hogy a programok azok, amiket vagy nagyon el tudsz találni vagy nagyon el tudsz rontani. Ezért sokan a tutista hozzáállást választják és nem vállalnak kockázatot, így nincs is mit elrontani. Az Optika Hungary 2023-as eseményén, a programok tekintetében biztosan nem a tutista hozzáállást választottuk, hanem a kockázatosat. Tekintve, hogy a szakmánk nagyon színes és rendkívül széles spektrumon mozog (műhelyes, lencsegyártó, keretügynök, optikus, optometrista, üzlettulajdonos), ezért az kijelenthető, hogy a célcsoport semmi esetre sem mondható homogénnek. A szemüveg összeköt minket, de mindenki más-más részére és más-más munkafolyamataira helyezi a hangsúlyt.
Szóval a kiállítás programjainak összeállításában fő szempont volt, hogy minden kíváncsi szempár találjon magának valami izgalmasat. Az előadások mellett fókuszba kerültek a szórakoztató programok és természetesen az elmaradhatatlan buli.
Mielőtt szombaton a lazulásé lett volna főszerep, a kiállítás történetében először megrendezésre került az ARGUS OPTIKus kvíz (természetesen az Argus támogatásában). Ehhez “csupán” néhány kérdésre, egy jó prezire és persze a vállalkozó kedvű szakmatársakra volt szükség. A valósághoz hozzátartozik, hogy az előkészületek rengeteg utánajárást igényeltek, ugyanis ahogy már említettem, rendkívül sokszínű a szakma, így azért vannak olyan történeti vagy szakmai kérdések, amik többkörös kutatómunkát jelentettek. Na meg persze, ha soha nem volt még ilyen, azért célszerű átszámolni és lepróbálni, hogy mi meddig fog tartani és mennyi időd van rá.
Én személy szerint nagyon élveztem ennek a programnak a konferálását. A színpadon állva - amikor Szilágyi Zsoltival eszmecserét folytattunk - többször eszembe jutott, hogy mennyit izgultunk, mennyit egyeztettünk és mennyit készültünk erre a programra és látva a résztvevők csillogó tekintetét, minden percét megérte!
Köszi Kata, Panni és Pati a segítséget!
Divatbemutató
Miután az optikus társaink megtornásztatták az agytekervényeiket, jött a következő igazán nagyszabású, szemet gyönyörködtető program, mégpedig a divatbemutató. Ahhoz, hogy egy fantasztikus show keretein belül bemutassuk a kiállítók kereteit, hogy minden modell fantasztikusan nézzen ki, és hogy a zene, a fény és a “tánc” is összeálljon, hatalmas taps és köszönet Somogyvári Editnek és persze a csapatnak! Profi hozzáállás, fantasztikus kreativitás és kitartás az, amivel Edit a projekthez állt.
Itt szeretném kiemelni Major Krisztát, aki a fináléban megjelenő - külön erre az eseményre dedikált - ruha mintájának megalkotását köszönhetjük.
(És zárójelben, szombaton reggel történt egy kis baleset velem, ugyanis rendeltem egy fantasztikusan csodálatos felsőt - fekete, átlátszó, tüllhöz hasonló finom anyag és egy hatalmas masni díszítette a nyakánál - ami a helyszínre vezető úton megadta magát. Ne kérdezzétek, semmi olyan dolgot nem csináltam benne ami nem rendeltetésszerű lenne. Ja, és poén a storyban, hogy mindezt Edit vette észre amikor délelőtt meglátogattam a backstage-ben: - Ööö, Sophi szuper ez a felső, de talán egy picit mégiscsak sokat mutat - mondta, mire kiderült, hogy az anyag - nem a varrás mentén - szétjött. Mire jó ha az embernek van a közelében egy menő stylist és a barátnője, Judit - Szokol Judit, akik kisegítettek és ez a szuper lila blézer és egy dec öv lett a megmentőm. 1000 és egy hála, csajok!
A divatbemutatóra visszatérve, hihetetlen hangulat, izgalmas dinamika és egy menő playlist jellemezte. A közönséget elnézve, mindenki nagyon izgatottan figyelte és várta az újabb és újabb szemüvegeket és a modelleket.
Szuper áprilisi hétvége volt!
#optikahungary2023