Szemüvegek és a Műhely XIV. – Fizetni, vagy sem?

„A fejlődés maga a szakértelem.”

Nem, ez most nem egy újabb cikk lesz a csiszolásról, fogókról, meg a gépekről. Az emberekről már írtam egy szösszenetet, a fizetésekről viszont senki nem beszél. Miért is kéne? Hiszen ez tabu Magyarországon! De mivel növekvő emberhiány van, nem csak tanárokból, hanem látszerészből, optometristából, szemész orvosból és gyerekszemészből, de még a nagykereknél, lencseforgalmazóknál is sokszor emberhiányról panaszkodnak, így nem ártana erről egy kicsit beszélni. Zárójelben jegyzem meg, ha nincs gyerekszemész, lehet, hogy most jómagam egy bányában vagy valamilyen vakondgyárban dolgoznék, ahol nem kell túl sokat látni. A fluktuáció is növekszik, így az olykor speciális tudásból is mindig elvész egy kicsi minden embercserénél, és egyre több erőforrást emészt fel a megfelelő munkaerő pótlása. Akik jönnek, tehát jellemzően kevesebbet tudnak, sokak szerint irreális bérigénnyel. Így lépten-nyomon belebotlunk az optikai álláshirdetésekbe a szakmai csoportokban, a közösségi médiában és a megmaradt nyomtatott sajtóban is. Természetesen a „hagyományos-körbekérdezgetős” formula sem kopott ki, sőt! Viszonylag kicsi szakma, valaki valakinek a munkatársa volt valamikor, esetleg üzlettársa, vagy éppen házastársa. Szóval pótolni kell a távozó munkaerőt. Az első probléma mindjárt magával az álláshirdetésekkel lehet…

Most hagyjuk el a szuper csapat/hesteg nevetés/mindenre megtanítunk stb. jobbnál-jobb ígéreteket, és szűkítsük le a spektrumot egyetlenegy dologra: A PÉNZRE. Semmi másra, csak a pénzre, fizetésre, fizura, apanázsra! Az legfőbb papír alapú erőforrásra, ami sok embert hajt, forgatja a Földet, és könnyen felmond miatta valaki, vagy nagyon könnyen szerezhetünk vele új munkatársat. Ez némileg tabutéma itt Európa közepén, még 2023-ban is. Pedig, ha megvizsgáljuk a dolgot közelebbről sok mindent megmagyaráz. 

Ha megnézzük az elmúlt évek álláshirdetéseit, - így van ez az optikai álláshirdetéseknél is - akkor a 99%-nál nincs megadva, hogy mennyi is lehet a fizetés! Csak találgatni lehet, beadni a jelentkezést, végigcsinálni a felvételi procedúrát. és a legvégén megtudni (nagyon sajnáljuk, de „low-budget rendelet” van érvényben és csak ennyi a maximum, jahh, hogy így senki nem jelentkezne, köszönjük…). Én ezen már több mint 20 éve értetlenkedek! Biztosan tudom, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Más országokban (pl. USA, Kanada, Nagy Britannia, skandináv országok) kötelező megadni, hogy mennyi (tól-ig) lesz az éves nettó fizetés az egyéb bónuszok nélkül. Emlékszem az Opti München fali állásbörzéjén is szinte minden hirdetésén ott volt egy csinos Euro összeg. Így korrekt, és mindenkinek egyszerűbb! 

- Akinek nem megfelelő, az már nem is jelentkezik, tehát nem pazarolja az idejét. 

- Aki jelentkezik, annak megfelelhet a felajánlott összeg, neki megéri energiát tenni a váltásba és megpályázni az adott állást. 

- A munkáltató sem pazarolja az erőforrásait tök fölöslegesen, hogy 1-2 hónap után kezdhesse elölről. Ahogy sokszor hallani ez egy „win-win-szituésön”. Megéri hosszútávban gondolkodni.

Mindenki pénzből él. Albérlet, rezsi, családi autó, étel-ital-ruha, papa-mama-gyerekek, kutyák-macskák-egerek. Magánorvos, magántanár, nyaralás, karácsony, bélyeggyűjtés, házépítés, kinek mi, a bakancslistákról nem is beszélve. Szerencsére -még- nem vagyunk Venezuela szintjén, és nem egy tálca tojással vagy egy élő csirkével fizetnek a szemüvegért az optikában, tehát maradjunk képletesen a jó öreg készpénznél. Mindenki könnyen kitalálhatja, ha például nem verjük az alkalmazottunkat, de ő mégis beadja a felmondását, akkor első sorban anyagi okokból teszi. Nyilván plusz húszezer forintért nem feltétlen fontol meg egy másik ajánlatot, de száz-kétszázezerért már biztosan! Ami a mai világban szintén nem több néhány nagybevásárlásnál. Ha egyáltalán kapcsolunk és mi is emelnénk a fizetését, akkor még mindig jobban járhatunk, mint minimum fél év keresgéléssel, és lehet, hogy az új delikvensek annyiért nem is fognak jelentkezni, amennyit mi rászántunk. Egy fiatal pályakezdő a legutolsó generációkból (kivételek vannak) általában nem tudja azt nyújtani sem tudásban, sem hozzáállásban, mint egy tapasztaltabb középkorú szakember.

Na, de miből kapja a fizetését? Van egy fix bére és slussz? Kétségtelen, hogy sokszor ez egy járható út. Sokan még jelenleg is úgy gondolkodnak, „ha én elutalom neki a fizetését, akkor kutya kötelessége megcsinálni mindent, a wc pucolástól, a kirakat lemosásán át, minden nap pontosan kell érkeznie, mert a kamerán át folyamatosan figyelem, és itt csak a legdrágább multit adhatja el, stb.!” De miért ne kereshetné meg az alapbére dupláját pl. értékesítési jutalékokból, ha tényleg eladja a legdrágább multikat is, reklamáció nélkül? A munkáltatója ugye szeretne évről évre nagyobb forgalmat, de alkalmazottunk az évek óta változatlan vagy éppen elértéktelenedő fix bérétől nem lesz motiváltabb. Ha jutalék formájában érdekeltté tesszük, hogy ne csak robotként eladjon, hanem szívből és magas szinten értékesítsen, akkor a havi forgalom akár megduplázódhat! Akkor miért ne duplázodhatna meg a nettó fizetése is?

Ha belegondolunk az 5 ; 10 ; 20 forintosokat gyakorlatilag ki lehetne vezetni, mivel a legolcsóbb vizeszsemle is ötven forintba kerül, plusz meglenne a helye az 50 000 forintos címletnek is, akkor kristálytisztán láthatjuk, hogy mennyit csökkent a keresetek értéke. „Tavaly az infláció nyolc százalékról 24,5 százalékra pörgött föl, az éves átlag 14,5 volt. Idén 25,7 százalékról indult, és hét-nyolc körül landolhat.” – HVG 2023. szeptember. Ez természetesen csak papíron, a valóságot mindenki a bőrén érezheti, pontosabban a vékonyodó pénztárcáján. Vannak egyszerű háztartási cikkek, amiknek 2-3 év alatt duplájára nőtt az ára! Sőt, egy nagyobb kanapé ára két fotellel sem babapiskóta. Aki olyan szerencsés helyzetben van, hogy kapott egy 12%-os fizetés „emelést”, az tulajdonképpen még csak nem is inflációkövető. Aki annak megfelelő „emelést” kapott az elmondhatja, hogy nullán van, tehát nem csökkent, de reál értéken nem is nőtt a fizetése. (A reál értéke a fizetésnek az, hogy hány kiló krumplit vettünk belőle 1970-ben, és hány kilót 2023-ban. Ha ugyanannyit, akkor sajnos bármilyen összegű, de nem változott.) Aki infláción felüli „emelést” kapott, az az igazi fizetésemelés. Abból lesz könnyebb új szemüveget csináltatni, albérletet fizetni, bevásárolni, élni az életet, félretenni stb.

Vegyük észre, hogy a megmaradt jó szakemberek/értékesítők oda mennek dolgozni, és ott fognak nagy forgalmat generálni, ahol megfizetik őket. Szinte az összes HR-es szerint elsődleges, hogy próbáljuk őket helyben tartani és megfizetni. Több fizetéshez, több pénzre lesz szükség, de mit tegyünk, ha nincs? Először is tegyük fel a kérdést, hogy tényleg nincs miből? A mi multink, a mi pénzünk! Az én optikám, az én pénzem! Persze előfordulhat, hogy a galád alkalmazottak összebeszélnek, miért ne az ő zsebükbe vándoroljon egy hasonló éves haszon és egyszerre mondanak fel, majd nyitnak együtt új optikát az utca túloldalán. Ilyen ötleteket nyíltan nem szeretnék adni, de olyat például igen, hogy aki nem volt betegszabadságon az adott évben, az kaphat 2-5 extra szabadnapot. Miért ne kaphatna, ha meg vagyunk vele elégedve. Nem tudjuk pénzben honorálni? Ha olyan vállalkozási formában működik az optikai vállalkozás, hogy akár egy tárgyi műszaki eszközt is adhatunk ajándékba amivel mindkét fél jól járhat? Miért ne kaphatna komplett szemüveget ő és az egész családja, akár évente? Hiszen a tulajdonosnak nem feltétlen kell a végfelhasználói árat számolnia. A céges autó sem ördögtől való gondolat. Speciális a bolt nyitva tartása, vagy nincs vonat arrafelé, viszont speciális az alkalmazottunk szaktudása is. Ha bizonyos napokon használhatja a bolti autót, akkor meghálálja a bizalmat, és kisebb eséllyel fog felmondani. Fizethetjük az étkezését, több alkalmazott esetén valószínűsíthető a kedvezmény a kiszállítónál, és teli hassal jobban értékesít az ember. De legalább biztosítsuk az elég ebédidőt és nyugodt kulturált környezetet! Megjegyzem, hogy Angliában törvény mondja ki a napi egy órát! Ha már Anglia is szóba jött, érdekes tény, hogy sok százezer ember ment már ki külföldre a jobb élet reményében és nagy részük nem szándékozik visszajönni. Könnyen lehet tehát, hogy a munkavállalónk is közéjük fog tartozni és nem lesz, akit visszacsábítsunk a konkurenciától. Viszont, ha beiskolázzuk és szerződést kötünk vele, akkor néhány évig biztosított a munkatárs helyben maradása. Érdemes tehát átgondolni az álláshirdetési metódust, rendezni a fizetéseket, előre gondolkodni, ne a takarítóknak kelljen szemüveget ajánlani, vagy rendeléseket összekészíteni. Mondjuk lehet, hogy már a higiéniás munkatársakból is hiány van…

Végezetül, ha valaki a saját lábára szeretne állni és saját optikában gondolkodik, az keressen bizalommal! Ha segítségre van szüksége, legyen az akár optikai cikk, alapvető eszközök vagy műhely és diagnosztikai berendezések, állok rendelkezésére.

Van véleményed? Vitassuk meg az Optikai Magazin Facebook csoportjában!