Úszószemüveg trendek – ajánlások, beszerzési lehetőség
Jöjjön egy kis útmutató, milyen tulajdonságokkal rendelkezzen egy 21. századi úszószemüveg!
- UV védelem
Akár kültéri medencében, akár nyílt vízen használják, a szem fokozott UV sugárzásnak van kitéve, hiszen a vízfelszínről a nap sugarai visszaverődnek, ami komoly UV terhelést jelent a látószervnek. Ezért a 100 %-os UVA és UVB védelem a lencsén szinte már elengedhetetlen.
- Páramentes réteg
Az úszószemüvegek esetében nagyon fontos, hogy ne párásodjon, ezért egy páramentesítő réteg még az alapmodelleken is megtalálható kell, hogy legyen.
- Tökéletes illeszkedés
Nagyon fontos, hogy az úszószemüveg anatómiailag jól illeszkedjen az archoz, hiszen ellenkező esetben a víz befolyik, bepárásodik, és lényegében értelmét veszti a viselése, nem óv szemkivörösödéstől, illetve az esetleges szemet érintő fertőzésektől sem véd kellően. Nem jó, ha az úszószemüveg a vásárló szemgödrébe illeszkedik, ahelyett, hogy az arccsonton támaszkodna, mert a szemüveg ez esetben elszoríthatja a vérkeringést. Vásárláskor mindenképpen fel kell próbálni a szemüveget, hogy a szakember meggyőződjön róla, hogy nincs rés az arc és a szemüveg között! Különösen fontos ez, ha személyre szabott dioptriás lencse készül, hiszen az elkészülte után már nehéz korrigálni.
Sok modellhez a tökéletes illeszkedés és kényelem érdekében, többféle méretű orr-rész alkatrészt kínálnak, így kiválaszthatjuk a vevőnk számára legideálisabbat.
- Széles látószög
A lencse kialakítása olyan, ami szélesebb látószöget biztosít, így nem szűköl be a látótér, többet lát az úszó a környezetéből. Ez főként triatlonisták és nyílt vízen úszók számára különösen fontos szempont, hogy elégedettek legyenek a kiválasztott termékkel.
- Színezett lencse
Szabadtéri úszáshoz sötétített lencséjű úszószemüveget keresnek elsősorban, hiszen sokkal nagyobb látáskomfortot biztosít, a zavaró fényeket és becsillanásokat szűri, ugyanakkor nem rontja a víz alatti látásélményt sem.
- Bőrbarát anyagok
A bőr az egyik legérzékenyebb érzékszerv, ezért felmerülhet olyan igény, hogy érzékeny bőrűek számára is megfelelő legyen az úszószemüveg anyaga, érdemes beszerzés előtt az anyagösszetételről a keret forgalmazójánál informálódni.
- Gyártott dioptriás és személyre szabott dioptriával készített úszószemüvegek
Azt minden optikus tudja, hogy az előre gyártott dioptriás úszószemüvegből létezik pluszos és mínuszos lencsével rendelkező is, bár tény, hogy elsősorban azok keresnek dioptriás úszószemüveget, akiknek távolra bizonytalan a látásuk. Ez a verzió valószínűsíthetően nem nyújt majd olyan maximális éleslátást a viselőjének, mint egy normál tökéletes korrekciót biztosító szemüveg vagy kontaktlencse, de a vízben a tökéletes látással rendelkezők is homályosabban látnak egy kicsit, így sokak igényeinek megfelel ez a termék.
Ennél egy profibb megoldást ajánlunk, ami a nagykereskedésekben kapható keretekkel elkészíthető, a személyre szabott lencsével ellátott úszószemüveg, ami egy normál szemüveghez hasonlóan készül el. Ez a vásárló számára nyilvánvalóan egy költségesebb verzió, de ha valakinek az úszás a mindennapjainak szerves része, akkor az élmény és akár a teljesítmény fokozása érdekében hajlandó erre áldozni.
Dioptriás úszó - és búvárszemüvegek széles választéka elérhető azArgus Optiknál.
Igény szerint, többféle kínálnak megoldást az úszósport szerelmeseinek:
- SPH dioptriával rendelkezők esetében (pl.: +2 ; +2 vagy - 5 ; - 6) szerencsés a helyzet, mivel átlátszó lencsével raktárról elérhetők és akár 2-3 nap múlva a vevő már a kezében tarthatja új szemüvegét, összeszerelve, kompletten. Ugyanez színes lencsékkel egy kicsit drágább, és jelenleg nem is folyamatos a szállítás.
- Rendelhető egyedileg dioptriázható úszószemüveg, melybe az optika/látszerész tud csiszolni/csiszoltatni. Itt a dioptriázható úszószemüveget – mint egy műanyag keretet – biztosítja az Argus, a tartozék tömítő gyűrűkkel. Ebből a termékből létezik gyerek-felnőtt és XL-es méret is.
- A kategória csúcsa a teljesen egyedi gyártásban készülő úszó és búvárszemüveg - (Breitfeld & Schliekert). A dioptriatartomány nagyon-nagy, lehet cylinder is, prizma is, pontos PD és magasság. Széles a színskála a lencséket és a szereléket illetően. Az átfutási idő több hét, ára az előző háromhoz képest nyilvánvalóan magasabb.
Keressétek bizalommal az Argus Optiknál, Juhász Ferenc termékspecialistát!