Vágássy  Optika - Generációváltók

A soron következő részben, most a Vágássy Optika tulajdonosainak tettük fel a kérdéseket arról, hogy náluk hogyan zajlik/zajlott ez a folyamat. 
Mikor és hogyan kezdődött a családi vállalkozás?
Nagy Sándor Úr alapította cégünket, amennyire jól tudjuk 1938 tájékán.
Édesapánk Vágássy Zoltán 1966-ben kezdte pályafutását a Práter utcai optikában és a 70-es évek közepétől megalakult a Nagy és Vágássy Optika.

Hol nyílt meg az (első) üzlet?
A háborúk miatt többször is költöznie kellett az üzletnek, így kötöttünk ki végleges helyünkön a Práter utca sarkán. Voltunk a Kálvin téren, az Üllői úton, a Corvin közben, sajnálatos módon a háborúk alatt többször lebombázták és államosítás miatt el is vették a céget.

Hogyan alakult a vállalkozás létszáma az évek során?
Cégünk több generációváltáson ment már keresztül. Egyéni vállalkozóként kezdődött, majd társas vállalkozássá alakult, Nagy és Vágássy optikaként léteztünk több, mint 40 évig.
2010-től csatlakozott a céghez Vágássy Balázs és alakult át az üzlet Vágássy Optikává, mely azóta is töretlenül áll a páciensek rendelkezésére. Vágássy Eszter 6 éve csatlakozott hozzánk. Hosszú éveken keresztül számtalan tanuló megfordult üzletünkben, hogy kitanulják a szakma minden fortélyát, az eladástechnikától, a szemüveg elkészítéséig.
Nagy veszteség érte cégünket 2023 szeptember végével, mikor műhelyes kollégánk Bazsó Sándor Győző, aki tanulóként kezdte pályafutását nálunk, 35 év együtt töltött idő után sajnos elhunyt.
2024 tavaszától édesapánk nagy örömünkre még egyszer-egyszer besegít, de most már főállású nyugdíjasként élvezi mindennapjait. Szükség esetén mindig áll rendelkezésünkre és mi boldogan fogadjuk segítségét.

Miként kezdődött a következő generáció beintegrálása az üzletben? 
Mikor cégünk Nagy és Vágássy optikából Vágássy Optikává alakult 2010-ben, én ekkor kerültem a céghez. Itt kezdődött a Vágássy Uralom. 2018-tól Eszter is csatlakozott, így 2024-re már teljes és kizárólagos a Vágássy birodalom.
Először elvégeztem egy látszerész iskolát, majd az optometrista képzést is a Semmelweisen. Közben folyamatosan dolgoztam és a legnagyobb szerencsémre édesapámtól tanulhattam.

Hogyan alakult az vállalkozás „élete” a fiatalabb generációk csatlakozása után?
Nagyon egyszerűen ment az átállás, mert édesapám rendíthetetlenül vezette az üzletet már előttem is. Sose volt konfliktus közöttünk, mindig kíváncsian és érdeklődve hallgatta a meglátásaimat és az új ötleteimet, habár az amúgy is fiatalos modern vezetést vittük tovább.
A technika fejlődésének köszönhetően, amint elvégeztem a főiskolát, azonnal modernizáltuk a gépparkunkat, amit azóta is folyamatosan fejlesztünk. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a legkorszerűbb gépekkel dolgozzunk, hogy a pácienseink számára a legprecízebb vizsgálatot tudjuk nyújtani.
Üzletünk teljes felújításon esett át nem csak a gépparkok tekintetében, hanem a belső látvány esetén is. Folyamatosan modernizálunk, digitalizálunk.

Milyen a kapcsolat a „konkurens optikákkal”?
Nem igazán tekintünk “konkurensként” a többi optikára, sőt kifejezetten jóban vagyunk a környéken a többi magánoptikával és segítünk is egymásnak rendszeresen. Amennyiben olyan esetbe futunk, amit valami oknál fogva nem tudnánk elvégezni, szeretettel irányítjuk át kollégákhoz.
Nyugalommal tölt el, hogy ebben a felgyorsult és zaklatott világban még vagyunk, akik nem ellenségként tekintünk egymásra és némi emberséget tudunk mutatni egymás felé.

Milyen jövőképpel rendelkezik a vállalkozás vezetője/vezetői, merre tovább?
Szeretnénk a jelenlegi vadonatúj vizsgálógépünk mellé egyéb vizsgáló eszközöket is vásárolni, a továbbfejlesztés céljából, hogy még több szolgáltatást tudjunk nyújtani.
Elrugaszkodtunk már az optometrista vonaltól és kénytelenek vagyunk valamilyen szinten a szemészeti vonal fele is nyitni, hogy megpróbáljuk a szemészekről levenni kicsit a terhet.

Hogyan látod a MOI -t a szakmai érdekképviseletben, a kommunikációban?
Fontosnak tartjuk, hogy a szakmának legyen egy naprakész érdekképviselete.
Lehetőségeikhez mérten mi úgy gondoljuk, hogy mindent próbálnak megtenni a szakma érdekében! Ha a szakma maga aktívabban részt tudna venni az ipartestület munkájában (de teljesen megértjük, hogy ez miért nem megy a mai világban), akkor lehet, hogy még hatékonyabban tudnák megvalósítani a terveiket.

Kiről olvasnátok, kit ajánlanátok szívesen a következő interjúhoz?
A Mester Optikáról nagyon szívesen olvasnánk.


 

Ajánlott cikkek