Nyár elfoglaltságaink, avagy
Mennyire követhető egy optikus iskolába végzett szakember útja, és mit látnak a szakhatóságok az optikán belül történtekből?
Gondolom senkit nem lepett meg, hogy nagy valószínűséggel egy új „szereplő” lép be magyar országra optikai szolgáltatóként. Ezzel kapcsolatban merültek fel a fent említett kérdések. Két fontos információ, ami kamarai szinten megerősítésre került: az a végzettséghez kötöttség, illetve a termékkövetés. Ami nem hagyható figyelmen kívül, az az, eu-ban (így magyarországon is) meghatározott orvostechnikai eszköz: szemüveg, kontaktlencse forgalmazásában (rendelésfelvétel, szemüveg megrendelése, valamint a termék átadása) szereplő személynek a végzettséggel való rendelkezésének kötelezettsége. Ráadásul a magyar jogszabályok ennél szigorúbbak, mert a gyógyászati segédeszköz forgalmazását tiltja a végzettséggel nem rendelkezők számára.
Ő az, aki felelős személyként optikus végzettséggel kell, hogy rendelkezzen.
Azáltal, hogy az eu-s jogharmonizáció miatt szinte teljesen átlátják már egy vállalkozás működését a szakhatóságok, így teljesen természetes, hogy a már meglévő és egy újonnan a magyar piacon megjelenő cégre ugyanúgy vonatkoznak ezek a szabályok.
Igen tudjuk mindannyian, hogy nehéz végzettséggel rendelkező „szabad munkaerőt” találni ma magyar országon, de azt is tudjuk, hogy a kiváló képzés lehetősége adott minden 18 évét betöltött és érettségi bizonyítvánnyal rendelkező számra!
Emellett még itt van a termékkövetés is, amelynek a folyamata kellős közepén vagyunk, így nem hanyagolható ez sem. Nem véletlenül kerül szóba a kamarákban oly sokszor ez a két téma. Azon dolgozunk, hogy már az optikus iskolában tisztában legyenek a tanulók, hogy mire számíthatnak a végzettség megszerzése után optikusként vagy később vállalkozóként ebben a szakmacsoportban.
A szeptemberi iskolakezdésre - reményeink szerint – már a teljes optika szakmacsoport az új kormányzat által meghatározott formában és működési feltételekkel folytathatja a sok-sok éve megkezdett munkáját.
Témáink lesznek többek között a webshopok, az online felületek, az „otthon végzett vizsgálat”, illetve a „no name” felírt dioptriák is.
Egy kis ízelítő: változnak a vámszabályok:
Illetve egy másik téma: mi vonatkozik az eu-n kívülről érkező dioptriás szemüvegekre és kontaktlencsékre? Ezt a támát még folytatjuk.
Jó munkát azoknak akik nyitva vannak és jó nyaralást azoknak akik szabadságra készülnek.




